Prológus

Emma Horrton vagyok egy átlagos tini lány. Annyi különbséggel,hogy hercegnő vagyok. Igen,ez elég furcsának és hihetetlennek hangzik,de így van. Egy ősrégi sziget uralkodói családjából származok... eredetileg amerikaiak vagyunk,de nem szakíthattuk meg a vérvonalat. A szigeten nem észleltem furcsa dolgokat... máig!

Elindultam a kis kitaposott utamon,amit minden nap újra-újra végig jártam. Az erdő ösvényén menve a lábam alatt megszólalt a ropogó fű hangja.Erről a hangról mindig a nagyapám jutott eszembe,amikor még élt. Sokat tudott a szigetről,s ezeket egy könyvben le is írta... Lassan elértem végpontomra,a madár szurdokba... Letáboroztam a fámra,s onnan füleltem az erdő rejtélyes hangjait. Hatalmas szoknyám lelógott a kedvenc ágamról,ahol letelepedtem.

 Egy morgásra lettem figyelmes... felkaptam a fejem,s lassan körülnéztem. A bokor felől jött a titokzatos hörgés. Míg meg nem pillantottam két sárga szempárt. A szívem egyre hevesebben dobogott annyira baljós érzésem volt. Lejjebb merészkedtem a fa ágain,s a szempárból egy állati fej forma rajzolódott ki. Hunyorítva egy farkast lehetett látni,de nem hittem a szememnek,hisz a farkasok már rég kihaltak. 100 évvel ezelőtt a szigetre orvvadászok jöttek,s kipusztították a fajt... Az állat lassan előjött s rám meredt. Egy ideig egymást néztük,s mindig egyre lejjebb merészkedtem,míg végül előtte nem álltam. Meg is ilyet tőlem.Félelmet érzett rajtam és látni lehetett,ahogy a pupillája kitágul. A sárga szempár engem fürkészett,egyfolytában.
  Egy idő után az megmozdult,s elindult az erdő belseje felé. Tett három-négy lépést és visszafordult. Nem értettem mit akar. Vajon megijedt tőlem?! Elmegy? Az egyetlen társaságom is elfut előlem?! Miért,mert hercegnő vagyok?! Később rájöttem,hogy követnem kell,talán elvezet egy újabb helyre,amit még ember nem látott. Lassan követtem a farkast,aki különös figyelemmel vigyázott rám... Lehet,hogy megöl majd?
  Miközben elhaladtunk az "emberek erdeje" részen, mintha egy belső hang szólalt volna meg.: Mit csinálsz?!-suttogta. Biztos,hogy csak képzelődök! Vagy nem!? Lehet,hogy hallgatni kéne rá.... de nem! Megyek tovább,s tovább!
  Olyan helyre tévedtünk,ahol még ember nem járhatott.Az erdő egyre ködösebb és ködösebb lett. De mi csak mentünk tovább, beljebb,s beljebb.A madarak csicsergése sem a régi kellemes ritmusú volt... félelmetes nyikorgás hallatszott, s szívem hevesebben dobogott. Arcomat megcsapta egy hideg fuvallat,tenyerem a szokottnál is hidegebbé vált. Míg egy hatalmas vonyítás hallatszott,mintha azt mondták volna,hogy itt a préda.Végül a farkas hátrafordult és rám nézett... ez a nézés volt az utolsó. Fájdalmat érezve a fejemen, eldőltem...a táj elhomályosodott és minden elsötétült...